Szeptember tájt születtem, s kidobott kutyává váltam. Patakba hajítottak, szemétbe való voltam. Nem kellettem másra, halálra vártam. Pici babaként úsztam, új erőre kaptam. Felkúsztam egy kődarabra, onnan néztem fel a magasba. S, de jól tettem, hogy nem adtam fel! Mert jött az én megmentőm, a világon a legszerethetőbb. Sosem feledlek Péter, te hajoltál le értem. Haza vittél s családot adtál, szerettetek s lett egy Papám. Ő volt évekig az én öreg s hű gazdám, 7 esztendeig vigyáztam én ő reá. Papa átkelt a szivárvány hídon, én is sírtam nem volt titok. Nem dobtatok el, maradhattam veletek. Anyával mentem, így az ő kutyája lettem. Te is mindig jössz Péter, hozod magaddal a testvéred. Még most is ti vagytok a kisgazdák, de már nektek kell vigyázni én reám. 17-t töltöm az idén, elszállt velem a sok-sok év. Még mindig úgy szeretlek titeket, mint mikor pici babaként haza vittetek. Már nem futok én a játék után, nem kaparom ki a rózsát. Már nem hordom szét a szemetet s a macskákat sem kergetem. Nem tudom én már a diót szétszedni, sem a külvilágot fülelni. Csak emlékszem rá, hogy milyen volt hallani, milyen volt nem süketnek lenni. Már a látásom sem az igazi, de még megismerem ki a gazdi. Mert még mindig úgy szeretlek titeket, mint mikor pici babaként haza vittetek. Most már nem futok én semmi után, elétek sem szaladok már. Öreg vagyok és nyugdíjas, a mosolyom is foghíjas. Sokat alszom és fekszem, mert nekem ez kényelmes. Nekem már minden perc aranyat ér, kitudja meddig élek én még. Ha egyszer el kell mennem, kérlek engedjetek el. Felszállok a Papámhoz az égbe, ott várlak majd titeket szépen. Jó kutya leszek a mennyben is, én mindenhol tudok szeretni. Ígérem várni foglak titeket, de itt leszek addig míg kell. 17-et töltöm idén, egy bandukoló nyugdíjasként. Pofám ősz lett, testemen fakó szőrzet. Élek, alszom amíg lehet, de ha kell engedjetek el. Szeretlek anya, kis gazdáim, maradok míg szükség van én reám.
Millió hálával,
szeretettel: Linda