Gyermek vagyok....

Gyermek vagyok, szól a dal, itt az ivóban nap, mint nap. 

Új volt még a "repül a bálna", hogy volna már ilyen állat?

"Szállj el kismadár" a kedvenc, e dal bármikor mehetett. 

Ovi után rögtön oda, kisérőnk a papa volt. 

Ivó, mint családi vállalkozás, gyerekként álom világ.

Kicsiként nem úgy látsz, csak ahogy felnőtté válsz. 

Érzed később a halál súlyát, az elvesztés igazi búját. 

Megrenget, megváltoztat, a fájdalom másként láttat. 

Már hallod, ahogy kiálltottak, a sírást,

ahogy puffant, csattant...már fáj, mert látsz.

Fáj, mert haragszol. Már a düh, a szégyen.

Miért ez járt neked? Miért azok mentek el korán, 

akik kordát tartották. S állsz némán, egyedül. 

Vállad fáj, szíved hasogat. Vágyod azt ami nincs…

Egyszer végre csend lesz....

Csattan, kiállt és sír,

Az ember mindent bír?

Másnak is jár a kín?

Egyszer végre csend lesz.

Savas, boros szag,

Bódító állapotban,

Minden újra csattan

Egyszer végre csend lesz.

Ahogy telnek az évek,

Sosem lesz vége,

Sose, mint régen.

Egyszer végre csend lesz.

Nagyszülők mentek,

Halál a béke ellen,

Csattan, sír, remeg.

Egyszer végre csend lesz.

A válás után nincs csend,

Felnősz, sírsz, remegsz,

Szülőd lesz gyermeked.

Egyszer végre csend lesz.

Örülj aprón élj vidáman

Örülj a napsugárnak, Érezd melegét, ahogy hív. Szól: Gyere, itt friss a levegő, Szabad vagy, hát mosolyogj! Örülj a létnek, a levegőnek, Hogy van, mit mélyen érezhetsz. Ahogy a nap melegében friss, Szabad vagy, hát mosolyogj! Élvezd a nyári záport, Ahogy a csepp hűsíti ajkad, A víz mely a léted az elemed. Szabad vagy, hát mosolyogj! Élvezd mezítláb a földet, A termőt, melyet eső mosott, S nap szárított. Járj utadon, Szabad vagy, hát mosolyogj! Örülj, élvezd, hogy ver a szíved, Hogy érezheted mit ad a föld. Napsütést, aranyesőt, termőt, létet. Szabad vagy, hát mosolyogj!

Létezel

Unottan ülni s hallgatni, Nézni azt mi nem kell! Azt, mi fáraszt, butít s elnyom, menekvés nincs. Ásítasz, mozgolódsz, nagyot pislantasz, majd kiesel a székből! De valamiért, senki nem lát, nem hall s nem szól. Tán már nem is létezel, tán már tényleg ködbe borultál. Elönt a lustaság, a bántalom, miért nem szól hozzád senki?! Már-már teljes búskomorságba fekteted perceid, mikor elhajló fejed visszaemeled s mélyen sóhajtasz. Rád pillantottak. Rájöttél. Rájöttél, ha kihúzod magad, felébredsz s mosolyogsz, színesebben látod a könyvekkel, emberekkel teli termet. Csak egy mosoly, kedves tekintet s már mindenki lát, hall s szól hozzád. Ott vagy, élsz, csak élvezned kell.

Drága papa szülinapomkor

Eljő hát a várva várt nap,  

Mosolyogva örülsz mit kapsz.  

Finom étel, kedves vendég,  

Búcsú van a vásártérnél.  

Megszólal hát a kapucsengő,  

Vendég jő hát mily meglepő.  

Mosolyra villan az arcom,  

Anyum tért be nem egy anyó.  

 Gombóc van a torkomban,  

Szemeim könnyektől csillognak...  

Megszólalni nem akarok!  

Fájnak emlékeim régi örömei...  

Szép, jó s humoros volt e nap.  

De ha... de ha még egyszer!  

Csak még egyszer kaphattam volna rózsát!  Csak még egyszer kaphattam volna almát! 

Mit meg nem tettem volna egy pillanatért!  

Egy másnak semmit érő pillanatért.  

Ami nekem sokat érő érzés!  

Megpillantani azt ki hozott volna rózsát s almát...  

Látni egy fiatalos urat belépni az ajtón,  

Ahogy leemeli kalapját fejéről,  

Kabátkáját székre leteríti,  

Szatyrából ajándékom előveszi.  

 S egy mondat mit ő mondott nékem!  Csak még egyszer hallhattam volna:  Boldog szülinapot Herzilein!

Focipályán röptében

Élt egyszer egy Márton macska, 

Kit felhívtak a padlásra. 

Márton macska nem ment fel, 

Miért nem jöttél kedveske? 

 Felelete ennyi csak, 

Elszakadt a nadrágja. 

Megvarrták volna a padláson, 

De tiltakozott macska Márton. 

 Sokszor szólt e történet, 

A focipályán röptében.

 Ezen túl jött Bendegúz,

 Kinek szava nagyot húz. 

 Ej, a téns asszony mikor gyütt, 

Éjszakában volt oly` hűs. 

Regös gyerek a sötétben,

 Mezítelen lábfejjel.

 Meglátta a téns asszonyt, 

Egyből mindjárt ordított.

 Ott a kísértet a ganénál! 

Történetünk ennyi hát

Élt egyszer egy csöves nálunk

Élt egyszer egy csöves nálunk, 

Ő lett volna a barátunk? 

Senki nem hívta így a hapsit, 

Sokkal inkább Király Feri. 

 Szegény kicsit bolond volt, 

Ilyen ez a Király Ferkó. 

Mindenkinek köszönt: Szia! 

Mosolyogva csak úgy vissza! 

 Élt még egy csöves nálunk, 

Ő sem volt a barátunk. 

Nevét se tudta soha senki, 

Így hívjuk hát: Kuka Jhonny. 

 Nem köszönt ő senkinek, 

Aprójából a bort vedelte. 

Kissé szagos volt a csöves, 

Kinek se szatyra, se cipője. 

 Király Ferkó mindig téveszt, 

Mást húz ő nyáron s télen.

 Közös bennük, nem bántanak, 

Különböznek minden másban.

Síró Giza

Élt egyszer egy öreg nénje, 

Fején volt a keszkenője. 

Mindig sírt a néni szája, 

"Mocskos szomszéd" úgy utálja. 

 Giza volt a nénje neve, 

Bottal járt a keziben. 

Tanács előtt: Fáj a hátam! 

Otthon gyorsan: Kapálj fiam! 

 Gizi néni mindig hangos, 

Nándi fia rosszabb volt. 

Rabló, gyilkos, ilyen banda, 

Nem szerette, ki a szomszédban van. 

 Így lett neve Síró Giza, 

Nándikának idős anyja. 

Jaj, de csend lett a szomszédban, 

Mi van veled Síró Giza?! 

 Eljött érte csendben a halál, 

Gizi néni a síron túl sír már. 

S így élt egyszer egy öreg nénje,

 Kinek fején volt keszkenője.

Angyali érintés

Angyal, ki meleget hoz szívedbe, 

Mosolyt csal az ajkaidra, 

Csillogást szemeidbe.

Szeretet szárnyán szállva ér hozzád, 

S bármilyen gyorsan is jő, 

Míg vársz, hosszú az út. 

Angyal, kit most látsz a legszebbnek, 

Minden alkalommal szép, 

Csillogó, fénylő báj. 

Angyal az, kit annak látsz, 

kinek Szíve legmelegebb lelkednek, 

Kinek szárnyán a szeretet. 

Angyal az, aki olyat ad, aminek értéke 

Nem érmékben számolható,

Kinek hiánya borzasztó. 

Kívánom így a karácsony napján, 

Angyalok, szárnyaljanak lelketekhez 

Csillogva, bájosan, szeretettel.

Emlékképek

Rét, fű és pipacs, 

Tehén bőg és legel. 

Hosszú, földes és keskeny 

Az út, mely előre vezet. 

Szellő friss és fú`, 

Kacajt tovafúj. 

A fa magas, lombos, 

Epres terem rajta. 

Elérni nem lehet, 

Csak a mama éri el. 

Futni, szaladni, kacagni, 

Kiáltani a napba 

A kanyar után balra. 

Fa és fa és fa és fa... 

Hossza, sora árnyék. 

Ott fából, házból, szőlővel, 

Nincs víz, csak a gémes. 

Kútvíz, málna málnával, 

Kerti látvánnyal. 

Mama a kapával, 

Papa a vödrével. 

Kacajuk és erejük 

Elszállt a széllel... 

Fentről óvnak, 

hol Nagy a rét, a fű, 

És sok a pipacs.

Mohács

Folyott vér, vöröslött az út kövén, 

 Ég kékje alatt, mint piros tengerként. 

 Csattant, szúrt és ölt annyi éles kard,  

S hulott el megannyi hős katona.   

 Az utak, járádk lettek a város sírhalma, 

 A folyó, a part a csata véres hulláma. 

 Süvöltve sikított a rideg szél, 

 Így veszett oda annyi emberi lét.   

 Sok évnyi küzdelem és félelem, 

 Elege lett a kínból e népnek. 

 Úgy kívánta a nemzet a változást,  

 Megalkották a ma élő legendát.   

 Véres maszkot az arcukra húzva, 

 Vaskos szörme bundákba bújva. 

 Kerepelve s csata zajjal keltek át, 

 Csónakokban, hajnalok hajnalán a Dunán.   

 Elűzté anno a törököt, s most a telet, 

 Minden régit és rosszat lecserélve.

 Ujjongva várták az újat, a tavaszt,

 A búsok Mohács igazi fénysugara

Iskolakezdés

Elmúlt, hát elmúlt az oly hosszú nyár, 

Az iskolakezdés, mint egy foghúzás. 

Bánkódás tör rád, hisz nincs henyélés, 

Sírsz utána, akár egy szelet kenyérért. 

 Tovaszáll a késő estig szóló fent lét, 

Csak a tudat él; holnap korán kelés. 

Fenébe kívánod azt a sok tanulást, 

Nincs többé strand s napon barnulás. 

 Kedveskéim, vár az a jó öreg suli ott, 

Lépjetek be, s igen szépen tanuljatok. 

Drága nebulók, ne féljetek s lógjatok, 

Az iskola, tanárok értetek adatott.

Pöttyös játszótér

Messzi tájban se látni egyebet, 
Csak házat, sétáló embert. 
Az utcákon csend, alig 
Jár erre autó s ember. 

S mind egy város, egy nagy város, 
Benne egy kicsiny játszó. 
Melynek egy pici padján ülve, 
Szerte nézve s fülelve. 

Fülelve madarak csicsergését, 
Gyermekek játszó tipegését. 
Olykor közbe szól egy-két kutya, 
Némán nézek míg ő ugat. 

Március van, nap is süt már, 
Álmainkban szerelmünk vár. 
Tavaszodik, repüljünk hát! 
Szól a mobil: Ébredjünk már. 

Szomorú szemekkel nézek, 
Egyedül ülök eme téren. 
Álom volt hát mit tegyek, 
Veszek egy párnát s lefekszem

Szívbe zárt barát

Álmodj egy nagyot picit lányka, 
Gondolj vissza rá mosolyogva, 
Álmodd újra a napokat, 
Mikor bennük úsztál boldogan. 

Ejts könnyeket ilyenekért, 
Ne a bús pillanatokért. 
Éld át újra az érzést, 
Mikor érted szól a féltés. 

Mikor érted adatik a szeretet, 
S nagy hiány a szívben. 
Őszintén szeresd s öleld azt, 
Ki szívből gondol rád ma. 

Ki csillanó szemekkel, 
Őszinte mosollyal puszil meg. 
Halmoz téged tisztelettel, 
Igaz barátság szeretetével. 

Merj róla álmodni, 
S vele bánkódni. 
Sírjál bátran fogni fog, 
Mosolyod is hatni fog.

Magyar vagyok

Magyar vagyok, igaz harcos,
Hazámért a szívem dalol.
Az őseim vért izzadtak,
Hogy én itt talpalhassak.

Vívok életért s nemzetért,
Az igaz magyar hazáért.
Őseink ontotta vért látok,
Mit büszkén viselek bárhol!

Ők haltak meg országunkért,
Egy apró, ám harcos népért.
Elvesztek a hős katonáink,
Gyávák lettek kis srácaink...

Hol van már a szenvedély,
Amiért úgy epekednénk...
Elveszünk a hatalom csatájában,
Mégis büszke vagyok kis hazámra!

Mindig kell egy barát

 

Igazgyöngy mit kaphatsz, 
Kagylóba zárt titok mit adhatsz. 
Dobd messzi tengerbe, 
Hogy a rossz el ne vegye! 

Zárd szívedbe titkod rejtélyét, 
Mi ott él a tenger mélyén. 
Mert ez csak a tied, 
S azé kit igazán szeretsz. 

S ki igazán megbecsül, 
Magába zárja rejtekül. 
Magába azt az érzést, 
Mit soha máskor nem kértél. 

Egyszer kívántál igazat, 
Ő általa megkaptad. 
Igaz barát vagy oldalán, 
Te sem feleded soha már. 

Könny hullik szemedből, 
Ha nincs melletted ő. 
Közös képnél mosolygás, 
Egymás nélkül búslakodás.

Még egy nap a kedves házban

 

Felsétálni egy azon lépcsőn, 
Melyen bátyám oly szépen gurult le. 
Belépni azon az ajtón, 
Mely a legmelegebb előszobába vezetett. 

Átlépni a legfinomabb konyhába, 
Melyben zeneként szólt a habverő. 
Melyben a legfinomabb ételnél, 
Szebb csak az, ki csinálja. 

Végigmenni úgy a folyosón, 
Hogy ne nevess, ne nevess magadon! 
Sem máson, ahogy fürdőbe szorult, 
Ahogy a padlásról lecsúszott. 

Menj úgy a szobába, hogy ne halld a vendégeket, 
Ne halld őket ahogy vetnek, esznek s römiznek. 
Ne lásd, ahogy fogynak... 
Már az illat se a régi... 

Lépj át a szobába, látod a játékot? 
Ahogy hagynak nyerni, ki nevet a végén. 
Ahogy felkiált a teniszező, ahogy 
Horkol a fotel s mozog a kötőtű. 

Nézz úgy a hálószobába, hogy 
Ne lásd magad viszont a képen! 
Ne lásd, kiért nincs már e ház, 
Egyet kérek, ne sírj, drága! 

*** 

Nem rossz emlék mi benned él, 
Csak örök, 
szomorú s felejthetetlen

Családi Ereklyék

Hová lettek a családi ereklyék?
Tán elnyelte őket a kerek ég.
Mit jelent nekünk eme kincs,
Melynek rejteke a dobbanó szív.

Mélyre ásva, világtól zárva,
Családunknak örökké tárva.
Kulccsal zárd kincses ládád,
S tied marad minden ábránd.

Kagylóba zárt gyöngyszemek,
A tengermélyén töretlenek.
Ilyen legyen a dobbanó szív,
Sebezhetetlen drága kincs.

Erős fények s hívó szavak,
A szívünk lassabban dobban.
S csendesednek a lélegzetek,
Tovább adtuk az ereklyéket.

Minden családtag szép emléke,
Végig kísér a nagy életben.
Nyugalommal halkul a szív, hisz
Szellemképüket az utódok őrzik

Nővér! Légy büszke!

Úgy gondolod nővér vagy? Helyes!
Ez esetben itt a helyed.
Bőszen bólogass csak,
Mosolyoddal támogasd.
Nővér! Légy büszke!
Te, az idősek szíve csücske.
Ha nővér vagy, jól tudod,
Az iskolapad mit adott.
Mit kaptál a munka alatt,
Mi az, amit a szíved takar.
Azt a mindent vivő hivatásod,
Mit nem veszel fél vállról.
Nővér! Légy büszke!
Te, az idősek szíve csücske.
Nemcsak egy ápoló vagy
Hófehér ruhában.
Hanem dallamokat szónokló,
Olykor mély hallgató,
Angyali érintést adó,
Bájos, időseket ápoló.
Nővér! Légy büszke!
Te, az idősek szíve csücske.
Önzetlenség, szeretet,
Gondoskodás, türelem.
A legfőbb erényeid
A legszebb virágaid.
S te virágokat adsz
Az idős rózsaszálaknak.
Nővér! Légy büszke!
Te, az idősek szíve csücske.