Létezel

Unottan ülni s hallgatni, Nézni azt mi nem kell! Azt, mi fáraszt, butít s elnyom, menekvés nincs. Ásítasz, mozgolódsz, nagyot pislantasz, majd kiesel a székből! De valamiért, senki nem lát, nem hall s nem szól. Tán már nem is létezel, tán már tényleg ködbe borultál. Elönt a lustaság, a bántalom, miért nem szól hozzád senki?! Már-már teljes búskomorságba fekteted perceid, mikor elhajló fejed visszaemeled s mélyen sóhajtasz. Rád pillantottak. Rájöttél. Rájöttél, ha kihúzod magad, felébredsz s mosolyogsz, színesebben látod a könyvekkel, emberekkel teli termet. Csak egy mosoly, kedves tekintet s már mindenki lát, hall s szól hozzád. Ott vagy, élsz, csak élvezned kell.