Noha egykor csend honolt,
Hol a fiatalság kopott,
s az emlék már nem kopog,
Csak egy helyben topog.
Elcsúszik tér , idő s emlék..
Néha hangos, zakatoló vonat,
Nem tudni ma-e vagy holnap,
Ismerlek-én téged valahonnan?
Tudnom kéne kit rejt az arc?
Elcsúszik tér, idő s emlék.
A nevek lassan ködbe vesznek,
az arcok árnyként integetnek,
egy régi mosoly feldereng még,
de már a tegnap is csak emlék.
Elcsúszik tér, idő s emlék...
A szoba furcsa, ismeretlen,
bár itt éltem le minden percem.
Ki fogja most a fáradt kezem,
amikor önmagam keresem?
Elcsúszik tér, idő s emlék...
De ha a szavak el is fogynak,
a mozdulatok még vallanak:
egy meleg ölelés csendjében
ott vagyok még a szeretetben.
Elcsúszik tér, idő s emlék...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése